Nyit a környező országok felé a Nyíregyházi Törvényszék
A nyitott bíróság fogalma egyre tágabb értelmezést kap a Nyíregyházi Törvényszéken, ugyanis nem csak a programok révén szeretnék bemutatni a bíróság munkáját az érdeklődőknek, hanem a médiumokon keresztül is igyekeznek ezt a hétköznapi ember számára misztikus világot, átláthatóvá tenni. Kedden ismerhették meg a helyi sajtó képviselői dr. Resán Dalma bírónőt, aki március elsejétől sajtószóvivői feladatokat is ellát a törvényszéken. Az őt bemutató sajtóeseményen az is elhangzott, hogy a Nyíregyhá
A nyitott bíróság fogalma egyre tágabb értelmezést kap a Nyíregyházi Törvényszéken, ugyanis nem csak a programok révén szeretnék bemutatni a bíróság munkáját az érdeklődőknek, hanem a médiumokon keresztül is igyekeznek ezt a hétköznapi ember számára misztikus világot, átláthatóvá tenni. Kedden ismerhették meg a helyi sajtó képviselői dr. Resán Dalma bírónőt, aki március elsejétől sajtószóvivői feladatokat is ellát a törvényszéken. Az őt bemutató sajtóeseményen az is elhangzott, hogy a Nyíregyházi Törvényszék más irányba is nyitott, mégpedig Nyíregyháza testvárvárosai-, illetve a szomszédos országok bíróságai felé, melynek keretében a hét végén a nyíregyházi jogi szakemberek utaznak Szatmárnémetibe. A megbeszélés részleteit Dr. Nyakó Zsuzsanna a Nyíregyházi Törvényszék elnöke vázolta fel rádiónknak.
