Nőtt a vásárlóerő Magyarországon idén

2018. október 31.

Magyarországon idén 6654 euróra nőtt, vagyis tavalyhoz képest több mint 7 százalékkal bővült az egy főre jutó vásárlóerő, míg az európai növekedési átlag 2,5 százalék – derült ki egy éves felméréséből. A piackutató szerint 677 millió európai 9,7 ezer milliárd euróval rendelkezik. Vásárlóerejük, vagyis a kiadásokra és a megtakarításokra jutó vagyonuk átlaga 14 292 euró, de nagy az eltérés az országok között. A rangsort Ukrajna zárja, a lista élén pedig Liechtenstein. Svájc a második, Izland a har

Nőtt a vásárlóerő Magyarországon idén
Magyarországon idén 6654 euróra nőtt, vagyis tavalyhoz képest több mint 7 százalékkal bővült az egy főre jutó vásárlóerő, míg az európai növekedési átlag 2,5 százalék – derült ki egy éves felméréséből. A piackutató szerint 677 millió európai 9,7 ezer milliárd euróval rendelkezik. Vásárlóerejük, vagyis a kiadásokra és a megtakarításokra jutó vagyonuk átlaga 14 292 euró, de nagy az eltérés az országok között. A rangsort Ukrajna zárja, a lista élén pedig Liechtenstein. Svájc a második, Izland a harmadik. Magyarország a 30. helyen áll. Az országon belüli régiós rangsort továbbra is Budapest vezeti. A vásárlóerő a főváros környéki és a dunántúli megyékben jelentősebb, az utolsó helyen álló Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében viszont csak az európai átlag 37 százalékát éri el. A leggazdagabb és legszegényebb megyék közötti különbség idén nem változott érdemben.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek