Nő a forgalombiztonság Nyíregyháza-Dombrád-Kékcse között

2018. november 22.

A Magyar Közút 2018-ban országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. Megyénkre közel 3 milliárd forint jut úthálózat fejlesztésre, melyből több mint 23 kilométernyi út felújítása valósulhat meg. A projekt keretében 2,9 kilométeren készült el a napokban a Nyíregyháza-Dombrád-Kékcse összekötő út rekonstrukciója, mintegy 190 millió forintból. A összekötő út érintett szakaszának teljes körű felújítása során a kivitelezők a hat méter szélességű burkolatot két rétegű

Nő a forgalombiztonság Nyíregyháza-Dombrád-Kékcse között
A Magyar Közút 2018-ban országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. Megyénkre közel 3 milliárd forint jut úthálózat fejlesztésre, melyből több mint 23 kilométernyi út felújítása valósulhat meg. A projekt keretében 2,9 kilométeren készült el a napokban a Nyíregyháza-Dombrád-Kékcse összekötő út rekonstrukciója, mintegy 190 millió forintból. A összekötő út érintett szakaszának teljes körű felújítása során a kivitelezők a hat méter szélességű burkolatot két rétegű aszfaltozással erősítették meg. A szakaszon lévő 4 db autóbusz megállóhelyből 3 megállóban kiemelt szegélyes leszállóperon épült, egyben a meglévő autóbuszöblöt is átépítették. A vízelvezetés megfelelő biztosítása érdekében is történtek fejlesztések. Cserélték és szintbe emelték a szélességjelzőket, a KRESZ táblákat és az acél szalagkorlátokat, valamint új tartós burkolati jeleket festettek fel.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek