New Yorkból érkezett a nyírpazonyi tanárnő

2018. november 09.

A nyírpazonyi Színi Károly Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában évek óta nyelvi lektor is segíti a kéttannyelvű oktatásban részt vevő tanulók fejlődését. Az elmúlt tanévben Oregonból érkezett az intézmény angol társalgás tanára. Az idei tanévben pedig New York City-ből jött a 30 éves tanárnő. Veronica Bermudez az amerikai nagyvárosban nőtt fel, ott járt iskolába. Szociológiát tanult, majd mentálisan sérült gyerekekkel foglalkozott. Egy idő után elege lett a New York-i nyüzsgésből

New Yorkból érkezett a nyírpazonyi tanárnő
A nyírpazonyi Színi Károly Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában évek óta nyelvi lektor is segíti a kéttannyelvű oktatásban részt vevő tanulók fejlődését. Az elmúlt tanévben Oregonból érkezett az intézmény angol társalgás tanára. Az idei tanévben pedig New York City-ből jött a 30 éves tanárnő. Veronica Bermudez az amerikai nagyvárosban nőtt fel, ott járt iskolába. Szociológiát tanult, majd mentálisan sérült gyerekekkel foglalkozott. Egy idő után elege lett a New York-i nyüzsgésből, az állandó rohanásból, az embert próbáló, fárasztó életformából, ezért úgy döntött, hogy Európába utazik. Egy internetes keresgélés közben akadt rá a nyírpazonyi lehetőségre.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek