Nem jogerősen pert vesztett Nyíregyháza

2018. augusztus 02.

A Nyíregyházi Törvényszék szerdán délután a felperes közlekedési vállalatnak adott igazat abban a perben, amelyet Nyíregyháza ellen kezdeményezett az Észak-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. A város és a közlekedési társaság 2016 óta folyó elszámolási vitájában 860 millió forint volt a tét, amit most a bíróság a felperesnek, vagyis az ÉMKK-nak ítélt meg. Ez kamatokkal együtt meghaladja az egymilliárd forintot. A még nem jogerős ítéletben a bíróság 1 milliárd 199 millió 523 ezer forint és kam

 Nem jogerősen pert vesztett Nyíregyháza

A Nyíregyházi Törvényszék szerdán délután a felperes közlekedési vállalatnak adott igazat abban a perben, amelyet Nyíregyháza ellen kezdeményezett az Észak-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. A város és a közlekedési társaság 2016 óta folyó elszámolási vitájában 860 millió forint volt a tét, amit most a bíróság a felperesnek, vagyis az ÉMKK-nak ítélt meg. Ez kamatokkal együtt meghaladja az egymilliárd forintot. A még nem jogerős ítéletben a bíróság 1 milliárd 199 millió 523 ezer forint és kamatai megfizetésére kötelezte a nyíregyházi önkormányzatot. A személyszállító cég keresetét a bíróság teljes mértékben megalapozottnak tartotta, megállapítva, hogy a felperes a személyszállítást hatékonyan végezte, az ellentételezést megfelelően határozta meg. Az ellentételezés viszont csak részben történt meg, ezért teljes mértékben pervesztes lett az önkormányzat. Az ítélet még nem jogerős, kézhez vételtől számított 15 napon belül lehet fellebbezni ellene.

Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek