Mozgalmas volt az elmúlt év a bíróságok számára
Mozgalmas volt az elmúlt év a bíróságok számára, ugyanis 2018-ban változott az új polgári-, és közigazgatási perrendtartás, és új büntető eljárási törvény is hatályba lépett, mely meghatározó volt mind a bíróság mind pedig az ügyfelek számára – hangzott el a Nyíregyházi Törvényszék 2018. évi munkáját értékelő sajtótájékoztatón kedden. Dr. Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnöke elmondta, az elmúlt évben is jelentős számú ügy érkezett. Dr. Vajas Sándor, az Országos Bírósági Hivatal elnö
Mozgalmas volt az elmúlt év a bíróságok számára, ugyanis 2018-ban változott az új polgári-, és közigazgatási perrendtartás, és új büntető eljárási törvény is hatályba lépett, mely meghatározó volt mind a bíróság mind pedig az ügyfelek számára – hangzott el a Nyíregyházi Törvényszék 2018. évi munkáját értékelő sajtótájékoztatón kedden. Dr. Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnöke elmondta, az elmúlt évben is jelentős számú ügy érkezett. Dr. Vajas Sándor, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese is részt vett az évértékelőn, aki többek között arról is beszélt, hogy ma már a bíróságok családbarátok.
