Megkerülték a szolgálati utat a kegyelmi ügyben

2026. május 19.
Belföld

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Magyar Péter a kegyelmi ügy részleteiről, amelyek egyes részei már nyílvánosan elérhetőek.

Megkerülték a szolgálati utat a kegyelmi ügyben

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Magyar Péter a kegyelmi ügy részleteiről, amelyek  már nyílvánosak elérhetőek. A kormányfő azt állította: a döntési folyamat során megkerülték a szolgálati út betartását. Elmondása szerint összesen negyvennyolc ügyet terjesztett fel Varga Judit Novák Katalin elé, és ezek közül mindössze három esetben javasolt kegyelmet. Magyar Péter szerint azonban a Sándor-palotába visszaérkező dokumentumokon már öt jóváhagyott kegyelmi döntés szerepelt, köztük K. Endre ügye is. A miniszterelnök különösen furcsának nevezte, hogy a döntést még ugyanazon a napon ellenjegyezték. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy Tuzson Bence külön kérhette: Ferenc pápa látogatása előtt kerüljön az ügy az államfő elé. Magyar Péter szerint így a minisztériumi kabinetnek már nem volt lehetősége jelezni, hogy a köztársasági elnök a korábbi szakmai javaslattal ellentétes döntést hozott.

Fotó: Varga Jennifer

Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek