Még mindig sereghajtó megyénk a béreket tekintve

2018. szeptember 27.

A bruttó és nettó átlagkereset egyaránt 12 százalékkal magasabb volt 2018 első felében, mint a tavalyi év hasonló időszakában Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ennek ellenére a sor végén kullog megyénk a béreket tekintve, továbbra is jelentősen, mintegy 31 százalékkal marad el az országos átlagtól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss összesítéséből. A KSH kimutatása szerint Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében a legmagasabb a nettó átlagkereset az országban, előbbiben 272 ezer, u

Még mindig sereghajtó megyénk a béreket tekintve
A bruttó és nettó átlagkereset egyaránt 12 százalékkal magasabb volt 2018 első felében, mint a tavalyi év hasonló időszakában Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ennek ellenére a sor végén kullog megyénk a béreket tekintve, továbbra is jelentősen, mintegy 31 százalékkal marad el az országos átlagtól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss összesítéséből. A KSH kimutatása szerint Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében a legmagasabb a nettó átlagkereset az országban, előbbiben 272 ezer, utóbbiban pedig 224 ezer forintot lehet átlagosan keresni. A lista végén Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áll, itt 2018 első félévében a családi kedvezmény nélkül számított havi nettó átlagkereset 150 ezer forint volt. A fizikai foglalkozásúak tekintetében is sereghajtó a megye, itt a bruttó átlagfizetést vették alapul, ami 172 ezer forintot jelent. A szellemi foglalkozásúak ugyan bruttó 314 ezer forintot keresnek, de ezzel is csupán Békés megyét előzi meg Szabolcs.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek