Március 31-én szavaznak a választópolgárok Ibrányban

2019. március 05.

Két jelölt indul a polgármesteri posztért Ibrányban. A helyi választási bizottság döntése alapján február 25-ig lehetett jelöltet állítani, azóta pedig már arról is döntés született, milyen sorrendben szerepelnek az aspiránsok a szavazólapon. - olvasható a Szabolcsihír oldalán. Első helyen Trencsényi Imre, a másodikon Németh Szilvia neve áll majd. Mindketten független jelöltek. Az időközi polgármester-választást azért kellett kiírni Ibrányban, mert tavaly elhunyt Berencsi Béla, polgármester. Ő v

Március 31-én szavaznak a választópolgárok Ibrányban
Két jelölt indul a polgármesteri posztért Ibrányban. A helyi választási bizottság döntése alapján február 25-ig lehetett jelöltet állítani, azóta pedig már arról is döntés született, milyen sorrendben szerepelnek az aspiránsok a szavazólapon. - olvasható a Szabolcsihír oldalán. Első helyen Trencsényi Imre, a másodikon Németh Szilvia neve áll majd. Mindketten független jelöltek. Az időközi polgármester-választást azért kellett kiírni Ibrányban, mert tavaly elhunyt Berencsi Béla, polgármester. Ő volt az országban a második, leghosszabb ideje hivatalában lévő polgármester.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek