Különleges délután a Móra iskolában – közösségi programmal készülnek Örökösföldön

2025. október 14.
Nyíregyháza

Nyíregyházán, az Örökösföld szívében újra életre kel a közösség: október 14-én, kedd délután különleges programmal várja diákjait, szüleiket és az érdeklődőket a Móra Ferenc Általános Iskola.

Különleges délután a Móra iskolában – közösségi programmal készülnek Örökösföldön

Rendezvény célja, hogy közösséget építsen, és egyben betekintést nyújtson az iskola sokszínű mindennapjaiba.

„Fontosnak tartjuk, hogy az iskola ne csak a tanulás színtere legyen, hanem egy olyan hely, ahol élmény a közösséghez tartozni” – mondta rádiónknak Bánné Hoó Csilla, az intézmény igazgatóhelyettese.

A délutáni program részleteit ugyan még nem árulták el teljes egészében, de annyi már tudható, hogy interaktív foglalkozásokkal, bemutatókkal és meglepetésekkel is készülnek a szervezők. A korábbi évek tapasztalatai alapján a Móra-nap mindig sokakat vonz, hiszen a gyerekek mellett a pedagógusok és a szülők is aktívan részt vesznek a programokban.

A rendezvény nemcsak szórakozást kínál, hanem összeköti a környék lakóit is: a Móra Ferenc Általános Iskola évek óta fontos szereplője az örökösföldi közösségi életnek, és eseményei rendre jó hangulatban telnek.

Friss hírek
Friss hírek