Koncert várja vasárnap a gyerekeket a VMKK-ban

2019. január 31.

Sikeres 2018-as évet tudhat maga mögött a Váci Mihály Kulturális Központ és intézményei. Az elmúlt évben félmillióan látogatták a rendezvényeiket. Az idén is folytatódnak a jól megszokott programok. A Lehozzuk önnek a csillagokat sorozatra már hónapokkal előtte elfogynak a jegyek, népszerűek a gyerekelőadások és a hozzájuk kapcsolódó kézműves foglalkozások is, és a kiállítások is sok érdeklődőt vonzanak úgy a művelődési házakba, mint a Pál Gyula teremben, sőt a művelődési házhoz tartozó Krúdy-Ar

Koncert várja vasárnap a gyerekeket a VMKK-ban
Sikeres 2018-as évet tudhat maga mögött a Váci Mihály Kulturális Központ és intézményei. Az elmúlt évben félmillióan látogatták a rendezvényeiket. Az idén is folytatódnak a jól megszokott programok. A Lehozzuk önnek a csillagokat sorozatra már hónapokkal előtte elfogynak a jegyek, népszerűek a gyerekelőadások és a hozzájuk kapcsolódó kézműves foglalkozások is, és a kiállítások is sok érdeklődőt vonzanak úgy a művelődési házakba, mint a Pál Gyula teremben, sőt a művelődési házhoz tartozó Krúdy-Art mozi is nagyon népszerű a városlakók körében – összegezte rádiónknak az elmúlt évet Mészáros Szilárd, a Váci Mihály kulturális központ igazgatója, aki a közeljövő programjaiból is kiemelt néhányat.


Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek