Költségvetési csalás miatt emeltek vádat három szabolcsi nő ellen

2018. november 15.

Vádat emelt az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása nyomán a Megyei Főügyészség három nő ellen, akik úgy kaptak összesen 306 millió forint európai uniós és magyar állami támogatást hűtőházak építésére, hogy a beruházást papíron jelentősen túlárazták - közölte a főügyészség megbízott vezetője csütörtökön. A vádirat szerint egy szabolcsi céget vezető nő két egyéni vállalkozó lányával követte el a csalást. Gyümölcstermesztéssel foglalkozó vállalkozásuk korszerűsítéséhez uniós,

Költségvetési csalás miatt emeltek vádat három szabolcsi nő ellen
Vádat emelt az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása nyomán a Megyei Főügyészség három nő ellen, akik úgy kaptak összesen 306 millió forint európai uniós és magyar állami támogatást hűtőházak építésére, hogy a beruházást papíron jelentősen túlárazták - közölte a főügyészség megbízott vezetője csütörtökön. A vádirat szerint egy szabolcsi céget vezető nő két egyéni vállalkozó lányával követte el a csalást. Gyümölcstermesztéssel foglalkozó vállalkozásuk korszerűsítéséhez uniós, illetve magyar állami támogatást igényeltek. A fejlesztés elindításához azonban nem volt meg a kötelező, 55 százalékos önerejük, ezért papíron jelentősen túlárazzták a beruházást annak érdekében, hogy kizárólag a támogatásból építsék meg a hűtőházakat. A vádiratban nemcsak börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozták, hanem azt is, hogy a bíróság szabjon ki vagyonelkobzást a jogosulatlanul megszerzett pályázati pénz erejéig, az anyát tiltsa el a gazdasági társaság vezetői tisztségviselői foglalkozás gyakorlásától, továbbá szüntesse meg a bűncselekmény elkövetéséhez felhasznált gazdasági társaságot.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek