Kapacitásnövelő beruházás indult Debrecenben
Jövő tavaszra elkészülhet a Csigekert – Szabó Lőrinc csomópont fejlesztése
A Csigekert utca – Szabó Lőrinc utcai csomópont kapacitásnövelő fejlesztéséről tartottak sajtótájékoztatót 2025. december 4-én a helyszínen. Papp László polgármester elmondta: a kereszteződés a debreceni csomóponti beruházások egyik legfontosabb eleme, hiszen a város kelet–nyugati közlekedésének kulcspontja, és az Északnyugati Gazdasági Övezet, valamint az autópálya elérésében is kiemelt szerepe van. A munkák jelenleg mintegy 60 százalékos készültségnél tartanak, és a tervek szerint jövő tavasszal fejeződhetnek be.
A fejlesztés legnagyobb kihívását a sűrű közműhálózat jelentette: több nagy átmérőjű ivóvízvezeték és egy szennyvízvezeték kiváltását is el kellett végezni úgy, hogy a lakossági vízellátás folyamatos maradjon. A kivitelezés közben többször derült ki, hogy a közművek nem a térképek szerinti helyen futnak, ami folyamatos újratervezést tett szükségessé – erről már Barcsa Lajos alpolgármester beszélt, aki megköszönte a környéken élők türelmét és együttműködését.
Katona Erzsébet önkormányzati képviselő „a városrész kapujaként” utalt a csomópontra. Mint mondta, a gépjárművel közlekedők az elmúlt időszakban nehezebben jutottak be a városrészbe, ám a beruházás befejezésével az útszakasz áteresztőképessége várhatóan jelentősen nő, ami a Vezér utca átmenőforgalmát is csökkentheti. A képviselő egyben arra kérte a közlekedőket, hogy tartsák be a sebességhatárokat és a kihelyezett közlekedési táblák előírásait.