Jubilálnak Nyíregyháza táncművészei
Kettős jubileumot ünnepelnek Nyíregyháza táncművészei, hiszen 20 éves a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola, és fennállásának 45 éves évfordulóját ünnepli, a Nyírség Táncegyüttes. A Művészeti Iskola, május 24-én tartja nagyszabású ünnepségét, mely 11 órától egy partnertalálkozóval veszi kezdetét, majd délután fél öttől, kiállítás és gálaműsor is színesíti a jubileumi programot. A nyíregyháziak tudják, hogy a középiskola és a Nyírség táncegyüttes több szálon is kötődik. Az oktatási intézm
Kettős jubileumot ünnepelnek Nyíregyháza táncművészei, hiszen 20 éves a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola, és fennállásának 45 éves évfordulóját ünnepli, a Nyírség Táncegyüttes. A Művészeti Iskola, május 24-én tartja nagyszabású ünnepségét, mely 11 órától egy partnertalálkozóval veszi kezdetét, majd délután fél öttől, kiállítás és gálaműsor is színesíti a jubileumi programot. A nyíregyháziak tudják, hogy a középiskola és a Nyírség táncegyüttes több szálon is kötődik. Az oktatási intézmény is azzal a céllal jött létre, hogy alapjául szolgáljon a néptáncegyüttes utánpótlás neveléséhez. Azóta az iskola képzési köre jelentősen bővült, de megnyílt a tovább lépés lehetősége is az itt tanuló táncosok számára, hiszen a Táncművészeti Egyetem kihelyezett tagozatán, akár Nyíregyházán is szerezhetnek táncpedagógus diplomát. Demarcsek Zsuzsa, a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője rádiónknak az elmúlt két évtizedről is beszélt.
