Jósavárosiak is készülnek az ünnepekre
A Jósavárosban is családi délutánra várják az Adventi időszakban az ott élőket, ugyanis a Váci Mihály Kulturális Központ Jósavárosi Művelődési Házában évek óta programsorozat segíti a szeretet ünnepére való ráhangolódást az Egymásért-Családok Egyesülete szervezésében, melyet idén is támogatott Nyíregyháza önkormányzata. A település részen élőknek már volt lehetőségük kézműves foglalkozás keretében elkészíteni saját adventi koszorújukat, de december 16-án is készülhet még sok szépség, hiszen vasá
A Jósavárosban is családi délutánra várják az Adventi időszakban az ott élőket, ugyanis a Váci Mihály Kulturális Központ Jósavárosi Művelődési Házában évek óta programsorozat segíti a szeretet ünnepére való ráhangolódást az Egymásért-Családok Egyesülete szervezésében, melyet idén is támogatott Nyíregyháza önkormányzata. A település részen élőknek már volt lehetőségük kézműves foglalkozás keretében elkészíteni saját adventi koszorújukat, de december 16-án is készülhet még sok szépség, hiszen vasárnap 13 órától várják az érdeklődőket és persze a gyerekeket, akiknek a Dongó együttes zenél majd.
