Hatodszorra rendezik meg a PénzSztár versenyt

2018. szeptember 27.

A 2013-as indulás óta idén már hatodszorra szervezik meg a PénzSztár versenyt, amelyre október 8-án éjfélig jelentkezhetnek a hazai és a határon túli középiskolások - közölte Kerekes György, a PénzSztár Versenyközpont vezetője az MTI-vel. Eddig már több mint 20 ezer diák vett részt ezen a pénzügyi-gazdasági megmérettetésen, a játékos vetélkedőre 4 fős csapatok jelentkezhetnek hazai középiskolákból, illetve határon túli középiskolák magyar anyanyelvű diákjai is alakíthatnak ilyen csapatokat. A ve

Hatodszorra rendezik meg a PénzSztár versenyt
A 2013-as indulás óta idén már hatodszorra szervezik meg a PénzSztár versenyt, amelyre október 8-án éjfélig jelentkezhetnek a hazai és a határon túli középiskolások - közölte Kerekes György, a PénzSztár Versenyközpont vezetője az MTI-vel. Eddig már több mint 20 ezer diák vett részt ezen a pénzügyi-gazdasági megmérettetésen, a játékos vetélkedőre 4 fős csapatok jelentkezhetnek hazai középiskolákból, illetve határon túli középiskolák magyar anyanyelvű diákjai is alakíthatnak ilyen csapatokat. A verseny révén a fiatalok olyan pénzügyi, gazdasági és vállalkozási ismeretekkel és gyakorlati készségekkel gyarapíthatják tudásukat, amelyek később a mindennapi életük, a továbbtanulásuk vagy akár a pályaválasztásuk szempontjából is meghatározóak lehetnek.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek