Halálos mustgázmérgezés Kékcsén

2018. szeptember 03.

Mustgázmérgezésben meghalt egy ember hétfőn a Kékcsén - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Dóka Imre elmondta, a kisvárdai tűzoltókat egy Hajnal utcai épület pincéjéhez riasztották, ahol öt, egyenként kétszáz literes hordóban tárolták a forrásban lévő bort. A húsz négyzetméteres helyiségbe három középkorú férfi ment le, ahonnan a szétterjedt mustgáz miatt a saját erejükből már nem tudtak feljönni. Két embert az épületben tartózkodók, egye

Halálos mustgázmérgezés Kékcsén
Mustgázmérgezésben meghalt egy ember hétfőn a Kékcsén - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Dóka Imre elmondta, a kisvárdai tűzoltókat egy Hajnal utcai épület pincéjéhez riasztották, ahol öt, egyenként kétszáz literes hordóban tárolták a forrásban lévő bort. A húsz négyzetméteres helyiségbe három középkorú férfi ment le, ahonnan a szétterjedt mustgáz miatt a saját erejükből már nem tudtak feljönni. Két embert az épületben tartózkodók, egyet pedig a tűzoltók hoztak fel a felszínre - ismertette a szóvivő. Hozzátette, az egyik mérgezést szenvedett férfi a helyszínen meghalt, két másik társát a mentők kórházba vitték. A katasztrófavédelem kiemelten felhívja a figyelmet a mustgáz veszélyére az őszi szüreti szezon közeledtével, hisz a balesetek néhány óvintézkedés betartásával egyszerűen megelőzhetőek. A köznyelvben mustgáznak nevezett anyag egyszerű szén-dioxid, ami a gyümölcs erjedése során keletkezik. Ez a gáz színtelen, szagtalan és másfélszer nehezebb a levegőnél, ezért zárt térben, a levegőt kiszorítva, a padló szintjétől tölti fel a helyiséget. Önmagában nem mérgező, de mivel kiszorítja a levegőt a pincéből, oxigénhiányos állapotot idézhet elő. Ez pedig szédülést, álmosságot, eszméletvesztést, végül akár fulladásos halált okozhat.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek