Fontos gyógyszerek alapanyaga készül a vérplazmából
A debreceni központban van olyan segítő is, aki már több mint 700 alkalommal adott plazmát.
Egyre nagyobb szükség van a vérplazmából készülő gyógyszerekre, amelyek több súlyos betegség kezelésében is nélkülözhetetlenek. Egy debreceni plazmaközpont szakemberei szerint a levett plazmából egyebek mellett véralvadási faktorok, immunglobulinok és albumin készülhet, amelyeket például hemofíliás, immunhiányos, májbeteg vagy súlyos égési sérült páciensek kezelésére használnak. A plazmaadás szigorúan szabályozott folyamat: a jelentkezők először orvosi vizsgálaton és laboratóriumi szűrésen vesznek részt, rendszeres donorrá pedig csak megfelelő eredmények után válhatnak. Magyarországon egy donor évente legfeljebb 45 alkalommal adhat plazmát. A debreceni központban van olyan segítő is, aki már több mint 700 alkalommal adott plazmát.
