Folytatódik a fásítási program
Dr. Kovács Ferenc polgármester kezdeményezésére nagyszabású fásítási program zajlik Nyíregyházán, amelyet az önkormányzat a NYÍRVV-vel közösen valósít meg. „Ültess egy fát a holnapért” program pályázati adatlapjait január 31-ig fogadta a városüzemeltetési társaság. A fásítási program első ütemében 160 pályázat érkezett be, ezen felül 12 darab intézményi pályázat. Az igényeket február végéig bírálják el, figyelembe véve az adott területen lévő közműveket, illetve az utca zöldfelületét is, így ha
Dr. Kovács Ferenc polgármester kezdeményezésére nagyszabású fásítási program zajlik Nyíregyházán, amelyet az önkormányzat a NYÍRVV-vel közösen valósít meg. „Ültess egy fát a holnapért” program pályázati adatlapjait január 31-ig fogadta a városüzemeltetési társaság. A fásítási program első ütemében 160 pályázat érkezett be, ezen felül 12 darab intézményi pályázat. Az igényeket február végéig bírálják el, figyelembe véve az adott területen lévő közműveket, illetve az utca zöldfelületét is, így határozzák meg a szakemberek, hogy milyen növényfajokat kapnak az igénylők. A következő faültetési pályázatra augusztusban lehet majd jelentkezni.
