Fegyverrel tarthatott fogva fiatalokat egy nyíregyházi férfi
A sértettek többször próbáltak segítséget kérni az ablakon keresztül.
Emberrablás minősített esete és kábítószer birtoklása miatt emelt vádat egy nyíregyházi férfi ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség. A vádirat szerint két fiatal 2024 novemberében hajnalban tartózkodott a férfi belvárosi lakásában, ahol a vádlott kábítószert fogyasztott, majd zavart és agresszív állapotba került. Amikor a fiatalkorú lány és a fiatal férfi távozni akartak, a házigazda azzal gyanúsította meg őket, hogy ellopták a kábítószerét, ezért nem engedte ki őket. Egy lőfegyvernek látszó légfegyvert is elővett, kipakoltatta velük a zsebeiket, majd bezárta a bejárati ajtót. A sértettek többször próbáltak segítséget kérni az ablakon keresztül, kiabálásukat végül délután hallották meg járókelők, akik értesítették a rendőrséget. Az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
