Évet értékeltek a megyei hatóságok vezetői
Évértékelő kerekasztal beszélgetést tartott a Nyíregyházi Törvényszék a társszervek vezetőinek részvételével.Dr. Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnöke Szabolcs-Szatmár-Bereg megye társadalmi, közigazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek vezetőit tájékoztatta a törvényszék és az illetékességi területe alá tartozó járásbíróságok 2018. évi tevékenységének eredményeiről. Elmondta, hogy tavaly 68 ezer ügy érkezett a megye bíróságaira, s az év végére – a korábbi évekről fennma
Évértékelő kerekasztal beszélgetést tartott a Nyíregyházi Törvényszék a társszervek vezetőinek részvételével.Dr. Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnöke Szabolcs-Szatmár-Bereg megye társadalmi, közigazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek vezetőit tájékoztatta a törvényszék és az illetékességi területe alá tartozó járásbíróságok 2018. évi tevékenységének eredményeiről. Elmondta, hogy tavaly 68 ezer ügy érkezett a megye bíróságaira, s az év végére – a korábbi évekről fennmaradt ügyek feldolgozásával – mintegy 70 ezer ügy nyert befejezést. Az időszerűségi mutatók tekintetében szintén jó eredményekről számolt be, s kiemelte, hogy a járásbíróságokon az ügyek közel 90 százaléka egy éven belül befejeződött - olvasható a frissmedia oldalán
