Eltörte tanára sípcsontját egy kemecsei fiú
Térden rúgta és eltörte egy tanárnő sípcsontját egy 14 éves diák Kemecsén, számolt be az esetről az RTL Híradó. Mindez még májusban történt, az ügyészség most emelt a vádat a fiú ellen, aki a szünetben két diáktársával került konfliktusba. Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, a vita hangjára több pedagógus is odament a gyerekekhez, megpróbálták őket szétválasztani, így a két diák el tudott menekülni a vádlott elől. A fiatal a folyosón ker
Térden rúgta és eltörte egy tanárnő sípcsontját egy 14 éves diák Kemecsén, számolt be az esetről az RTL Híradó. Mindez még májusban történt, az ügyészség most emelt a vádat a fiú ellen, aki a szünetben két diáktársával került konfliktusba. Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, a vita hangjára több pedagógus is odament a gyerekekhez, megpróbálták őket szétválasztani, így a két diák el tudott menekülni a vádlott elől. A fiatal a folyosón kergette két osztálytárasát, majd a földön csúszva úgy belerúgott a pedagógusba, hogy az már fel sem tudott állni, mentők vitték kórházba. Az iskola igazgatója írásban azt közölte, a fiú ellen fegyelmi eljárás indult, de azt a bírósági ítélet végéig felfüggesztették.
