Bűnmegelőzési program Nyíregyházán

2018. december 14.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai a polgárok vagyonvédelmét elősegítő bűnmegelőzési program keretén belül december 12-én, szerdán Nyíregyházán a Búza téri Piaccsarnokba települtek ki. A szakemberek célja az volt, hogy széles körben megismertessék a lakossággal a vagyonvédelemmel kapcsolatos lehetőségeket. Az érdeklődők hasznos információkat kaptak a településen előforduló vagyon elleni bűncselekményekről, az elkövetési módszerekről, valami

Bűnmegelőzési program Nyíregyházán
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai a polgárok vagyonvédelmét elősegítő bűnmegelőzési program keretén belül december 12-én, szerdán Nyíregyházán a Búza téri Piaccsarnokba települtek ki. A szakemberek célja az volt, hogy széles körben megismertessék a lakossággal a vagyonvédelemmel kapcsolatos lehetőségeket. Az érdeklődők hasznos információkat kaptak a településen előforduló vagyon elleni bűncselekményekről, az elkövetési módszerekről, valamint azok megelőzésének lehetőségeiről. Tájékozódhattak továbbá, hogy kis odafigyeléssel és némi anyagi ráfordítással hogyan tudhatják biztonságba otthonaikat, értékeiket. A helyszínen a „BikeSafe” országos kerékpár-regisztrációs programban regisztráltathatták kerékpárjaikat.

Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek