Bokrétát kötöttek a nyíregyházi uszodára

2019. június 18.


Kedden, bokrétaünnepség jelezte, hogy a Bujtosi Uszoda elérte végleges magasságát, ugyanis helyére került a tető is, így a tervek szerint akár szeptember végére, be is fejeződik a több mint 2,5 milliárd forintos beruházás – hangzott el a sajtótájékoztatóval egybekötött bokrétaünnepségen, ahol dr. Kovács Ferenc polgármester beszédében kitért arra is, hogy ezzel az uszodával is egy régi álma vált valóra a nyíregyháziaknak, ahogy a jégpályával is. dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár

Bokrétát kötöttek a nyíregyházi uszodára


Kedden, bokrétaünnepség jelezte, hogy a Bujtosi Uszoda elérte végleges magasságát, ugyanis helyére került a tető is, így a tervek szerint akár szeptember végére, be is fejeződik a több mint 2,5 milliárd forintos beruházás – hangzott el a sajtótájékoztatóval egybekötött bokrétaünnepségen, ahol dr. Kovács Ferenc polgármester beszédében kitért arra is, hogy ezzel az uszodával is egy régi álma vált valóra a nyíregyháziaknak, ahogy a jégpályával is. dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár dicsérte a kivitelezést, és arról is beszélt, hogy a 70 centiméteres tanuszoda egyedülálló, látszik, hogy a tervezésben a szakma is jelen volt. dr. Kovács Ferenc Nyíregyházát sportos városnak nevezte, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy egy-egy bringás rendezvényen is több mint ezer ötszázan vesznek részt. Dr.Szabó Tünde pedig azt emelte ki, hogy a digitális világunkban fontos, hogy a mozgás része legyen a gyerekek és a családok mindennapjainak.

Hanganyag elindítása 00:00 Hallgasd meg a cikkhez készült hanganyagot
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek