Arany Kotta Díjat kaphat a színház

2018. november 29.

Immár hetedik alkalommal adják át az Arany Kotta Díjat, ezúttal a 2017/18-as évadban a közönség és a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt fővárosi és vidéki musicalbemutatóinak, illetve az évad legjobb zenés színészének és színésznőjének. Idén Arany Kotta díjra jelölték a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Chicago című előadását és annak egyik főszereplőjét, a társulat színművészét, Kosik Anitát. Szavazat leadására december 7-ig van lehetőség a Viva la Musical! weboldalán keresztül. Ezután a zs

Arany Kotta Díjat kaphat a színház
Immár hetedik alkalommal adják át az Arany Kotta Díjat, ezúttal a 2017/18-as évadban a közönség és a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt fővárosi és vidéki musicalbemutatóinak, illetve az évad legjobb zenés színészének és színésznőjének. Idén Arany Kotta díjra jelölték a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Chicago című előadását és annak egyik főszereplőjét, a társulat színművészét, Kosik Anitát. Szavazat leadására december 7-ig van lehetőség a Viva la Musical! weboldalán keresztül. Ezután a zsűri véleményét és a közönség választását összegezve állapítják meg a végeredményt.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek