Adventi vásárosok a NAV célkeresztjében

2018. december 06.

Karácsony közeledtével alaposan megélénkül a forgalom a boltokban, az üzletközpontokban és a vásárokon, a vevők ilyenkor az ajándéknak is megfelelő árucikkek mellett leginkább az ünnep kellékeit keresik. A különféle kereskedelmi helyszíneken a NAV munkatársai is megjelennek az esztendő utolsó hetei­ben, igaz, nem vásárlási céllal – tudtuk meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferensétől. Magyar Norbert elmondta: elsősorban azt vizsgálják meg, hogy az érintett

Adventi vásárosok a NAV célkeresztjében
Karácsony közeledtével alaposan megélénkül a forgalom a boltokban, az üzletközpontokban és a vásárokon, a vevők ilyenkor az ajándéknak is megfelelő árucikkek mellett leginkább az ünnep kellékeit keresik. A különféle kereskedelmi helyszíneken a NAV munkatársai is megjelennek az esztendő utolsó hetei­ben, igaz, nem vásárlási céllal – tudtuk meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferensétől. Magyar Norbert elmondta: elsősorban azt vizsgálják meg, hogy az érintett vállalkozások átadják-e a nyugtát, a számlát a vevőiknek, de kíváncsiak arra is, hogy a kereskedők megfelelően használják-e online pénztárgépüket, ahogy az sem mellékes, hogy a gazdasági szereplők bejelentették-e alkalmazottai­kat. Az ellenőrzések nem mindig érik váratlanul az érintetteket, hiszen az NAV oldalán az adótrafipax bárki számára elérhető. Magyar Norbert a vásárlók figyelmét is felhívja arra, hogy nekik is szükségük lehet a nyugtára, blokkra, számlára.


Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek