A tömegbe hajtott egy fiatal a walesi Newportban

2018. április 30.

Néhány órával a maratonfutó verseny előtt történt az eset. A rendőrök először azt hitték, terrorakcióról van szó. Később kiderült, szóváltás után hajtott a tömegbe a fiatal, 18 éves sofőr, majd előre-hátra száguldozott. Azt mondta, megijedt az emberektől és pánikba esett. Összesen négy embert gázolt el, két lány súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett. A Wales Online internetes lap által közzétett amatőr felvételeken jól látszik, hogy valaki vitatkozik az autó vezetőjével, aki pár másodperc múl

A tömegbe hajtott egy fiatal a walesi Newportban
Néhány órával a maratonfutó verseny előtt történt az eset. A rendőrök először azt hitték, terrorakcióról van szó. Később kiderült, szóváltás után hajtott a tömegbe a fiatal, 18 éves sofőr, majd előre-hátra száguldozott. Azt mondta, megijedt az emberektől és pánikba esett. Összesen négy embert gázolt el, két lány súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett. A Wales Online internetes lap által közzétett amatőr felvételeken jól látszik, hogy valaki vitatkozik az autó vezetőjével, aki pár másodperc múlva gázt ad, és a mulatozó tömegbe hajt. Az ámokfutó többeket is elgázolt, majd hirtelen hátramenetbe kapcsolt és újra előre a tömegbe hajtott.
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek