A mostani tanévtől a SIOSZ a Sportiskolai program lebonyolítója
A sportállamtitkárság együttműködést kötött a Sportiskolák Országos Szövetségével (SIOSZ), ennek értelmében a 2018/19-es tanévtől a SIOSZ a hivatalos lebonyolítója a Sportiskolai programnak - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár Nyíregyházán, a Bujtosi Uszoda pénteki alapkőletételén. A sportvezető hangsúlyozta, a hazai utánpótlás-nevelés célja változatlanul az, hogy a tehetséges gyermekek számára - az ország bármely pontján - biztosított legyen a versenysport, a színvonalas edzés, és
A sportállamtitkárság együttműködést kötött a Sportiskolák Országos Szövetségével (SIOSZ), ennek értelmében a 2018/19-es tanévtől a SIOSZ a hivatalos lebonyolítója a Sportiskolai programnak - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár Nyíregyházán, a Bujtosi Uszoda pénteki alapkőletételén. A sportvezető hangsúlyozta, a hazai utánpótlás-nevelés célja változatlanul az, hogy a tehetséges gyermekek számára - az ország bármely pontján - biztosított legyen a versenysport, a színvonalas edzés, és azok feltételei. A pénteki alapkőletételen elhangzott még, hogy az új nyíregyházi uszoda csaknem 2,5 milliárd forintból épül meg, és a létesítmény elsősorban a vízilabda utánpótlás-nevelést szolgálja majd. A Continental Aréna mellett épülő uszodában kialakítanak egy szabványos, ötvenméteres, tízpályás, 220 centiméter mély versenymedencét, egy 25 méteres tanmedencét, megépül egy 250 férőhelyes galériás nézőtér, helyet kapnak az épületben a sportolói, bírói, edzői öltözők, valamint a hozzájuk tartozó vizesblokkok, az orvosi szoba, valamint az egyéb kiszolgáló helyiségek. A komplexum alkalmas lesz hazai és nemzetközi, regionális felnőtt és utánpótlás vízilabda-mérkőzések, úszó- és szinkronúszó versenyek, edzőtáborok megrendezésére, illetve a környék iskolásainak és óvodásainak úszásoktatását is biztosítja. Az eseményen Szabó Tünde azt mondta: a nyíregyháziak nagy álma volt egy fedett uszoda megépítése, amely kiszolgálja az utánpótlás-nevelést, a verseny- és a szabadidősportot. (MTI)