A káposzta lesz a főszerepben Demecserben

2018. szeptember 11.

Demecser önkormányzata immár XIV. alkalommal rendezi meg a Demecseri Káposztás Napok elnevezésű gasztronómiai fesztiválját, mely az idén korábbi időpontban, szeptember 14-15 és 16-án lesz. Az idei fesztivál sem okoz majd csalódást senkinek, hiszen az ínycsiklandozó ételek mellett színvonalas programokkal várja az idelátogatókat a szabolcsi település. A három nap alatt igen sokszínű zenei palettával találkozhatnak a szórakozni vágyók. A mulatós zene nagyágyúi lépnek színpadra a rendezvény mindhár

A káposzta lesz a főszerepben Demecserben

Demecser önkormányzata immár XIV. alkalommal rendezi meg a Demecseri Káposztás Napok elnevezésű gasztronómiai fesztiválját, mely az idén korábbi időpontban, szeptember 14-15 és 16-án lesz. Az idei fesztivál sem okoz majd csalódást senkinek, hiszen az ínycsiklandozó ételek mellett színvonalas programokkal várja az idelátogatókat a szabolcsi település. A három nap alatt igen sokszínű zenei palettával találkozhatnak a szórakozni vágyók. A mulatós zene nagyágyúi lépnek színpadra a rendezvény mindhárom napján, a fiataloknak pedig ismert dj-k szolgáltatják a talpalávalót. A magyar sorozatok szerelmeseinek is kedveskednek a szervezők, hiszen itt lesz az Emilió nevével fémjelzett Drága Családom egyik epizódjának forgatása, de az Éjjel- nappal Budapest sztárjai is felbukkannak majd Demecserben – tudtuk meg Váradi Lászlótól, a település polgármesterétől.
 

Hanganyag elindítása 00:00 Hallgasd meg a cikkhez készült hanganyagot
Sunshine Media Group
Friss hírek
Friss hírek