Orbán Viktor: Igazságtalan négy év volt, mindenhol győzni fogunk
Olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk, még akár magunkat is -mondta a kormányfő beszédében.
Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét a Fidesz–KDNP. Orbán Viktor miniszterelnök beszédében úgy fogalmazott: olyan győzelmet várnak a vasárnapi választáson, „amivel mindenkit meglepnek”. Hangsúlyozta, hogy a kampány valójában a szavazás lezárásáig tart, és mindenkit arra biztatott, hogy vegyen részt a voksoláson. A kormányfő szerint a választás legfontosabb kérdése, hogy Magyarország kimarad-e a háborúból, amihez szerinte nemzeti egységre és hárommillió szavazatra van szükség. Szijjártó Péter külügyminiszter arról beszélt, hogy a kormány célja továbbra is a béke megőrzése, míg Lázár János a választás tétjét hangsúlyozva mozgósításra szólította fel a támogatókat. A rendezvényen elhangzott: a kormánypártok szerint a vasárnapi döntés hosszú távon meghatározza Magyarország jövőjét.
Fotó: Tövissi Bence
